
Határtalanul! Erdélyben – 1. nap:
Reggel 5 órai indulás után első megállónk a Király-hágó volt. Innen a Tordai-hasadék felé vettük az irányt, ahová be is sétáltunk. A Tordai-hasadékot elhagyva indultunk Marosvásárhelyre, ahol megnéztük a Kultúrpalotát, a Bolyaiak szobránál, a várat. Tovább indultunk Szovátára, ahol megcsodáltuk a 150 éves Medve-tavat, majd Parajdon át indultunk Gyergyószárhegyre, hogy egy fárasztó és élményekkel teli nap után elfoglaljuk szállásunkat.
Határtalanul! Erdélyben – 2. nap:
Reggeli, majd indulás a Gyilkos-tóhoz és a Békás-szoroshoz. A szorosba a Pokol kapuján át jutottunk, ahol végigsétáltunk. A végén várt a buszunk és fordultunk is vissza, hogy induljunk Csíksomlyóra, a Hármashalom-oltárhoz és a Ferences Kegytemplomhoz a csodatevő Mária szoborral. A mai programunk utolsó állomása az Ezeréves határ volt Gyimesbükknél. Ezt a napot is sok élménnyel zártuk.
Határtalanul! Erdélyben – 3. nap:
Korán reggel keltünk, mert hosszú út állt előttünk. Búcsút intettünk a szállásadónknak és már indultunk is a tordai sóbányába. Hosszú út végén gyönyörű látványban volt részünk. A sóbánya után Kolozsvár volt a következő úticélunk. Mátyás király lovas szobrát, a Szent Mihály templomot és Hunyadi Mátyás szülőházát is megtekintettük. Erdélyi programunk ezzel zárult. Innen már a hazaútra tekintettünk. Köszönjük Kovács Jánosnak és feleségének, Bettinek a balesetmentes közlekedést! Tartalmas három napon vagyunk túl. Fáradtan, de sok élménnyel térünk haza!
A kirándulás képei:


































